16. fejezet: Az elválás pillanata...

Angela hatalmas döccenést érzett álmában, mire felébredt, s azonnal Sebastian fejét pillantotta meg maga fölött. Óvatosan megsimogatta a kutya fejét azonnal érezve a fájdalmat testében. Egy pillanatra lehunyta a szemét, majd mikor kinyitotta arra eszmélt, hogy a háta alá nyúlnak. Felnézett...
Bucky volt az, óvatosan cipelve őt, ígyekezetében enyhén megfeszítve állát. Komolyan vette a dolgát, azonnal, amint beértek, egy járatot keresett, ami Szébériába visz. Már indult is volna, de a legközelebbi biztonsági őr az útját állta.
- Uram, a kutyát nem viheti! - Mutatott a mögöttük ugráló németjuhászra. Bucky letette Angelát az egyik padra.
- Bucsúzz el tőle! - Mondta a lánynak, aki szomorúan csillogó szemekkel nézett fel rá.
- Mi lessz vele, ha itt hagyjuk akkor meghal!
- Üzenek Stevenek, hogy majd jöjjön érte. Bucsúzz!
Sebastian, mintha értené miről van szó, orrát a vörös hajzuhatagba fúrta, megmaradt mancsát Angela vállára tette. Bundáján könnycseppek csorogtak végig.
- Nem lessz baj, nem lessz... - Hallotta fülében a suttogást, s adott egy utolsó, vígasztaló puszit nyelvével...

15 fejezet: Ahova a polip csápja nem ér el...

- Indulnunk kell!- Sürgette Bucky Angela, miközben beemelte a kocsiba. - Megtalálhatnak minket, akkor meg is halhatsz!
Betuszkolta Sebastiant is, majd maga is beült.
- Ha lehet ne mocorogj!
- Mert?- Kérdezte a lány.
- Mert fájni fog...
Angela tett egy kísérletet, tényleg fájt, nem is kicsit. Felnyőgött, miközben Bucky zavartalanúl folytatta.
Elmegyünk a legközelebbi repülőtérre, onnan pedig Szibériába. Európában biztonságosabb, oda talán nem ér el a polip csápja...
- Igen?
- Csak reménykedhetek.
Sebastian felmordult, majd összekucorodva mély álomba merült az ülésen. A férfi hátrafoldult Angelához.
- Javaslom, kövesd a példáját! - A lány ásítva engedelmeskedett, s csakhamar elnyomta az álom...

14. fejezet: A másik vörös...



Mindent érezni, többek között a fájdalmat is, de közben nem tehetsz semmit. Pocsék dolog.
Angela is pont így volt vele. Nem tehetett semmit. Az ájulás sötétségén keresztül figyelt mindenre, Sebastianra a balján, ahogy az arcát nyalogatja, Buckyt a balján, miközben a kezét szorongatja, közben könyörög, hogy meg ne haljon...
A lány, még ha csak a képzeletében is, de elmosolyodik. Megtört a jég közte és a társa között, igazi csapatot alkothatnak majd. Együtt szembe szállhatnak a Hydrával, hívhatják Stevet is, biztosan segít majd...
Újabb hangot hall, csaholást, a matrac benyomódik mellette, valami keményen a mellkasába tapos, pont oda, ahol egy sebet sejt.
A fájdalom kirántja az ájulásból, abból a kellemes álomból, amikor csak ő maga, nem kell semmivel sem foglalkoznia. Az egész teste sajog, torkán felszalad egy nyőgés, a kellemetlen érzés következtében.
Tekintete először egy kék szempárral találkozik. Buckyéi, aki épp fölé hajol. Az elmúlt pár óra kétségbeesése, ha csak egy pillanatra is, de elvonul lélektükreiből. Nem tudta mit csináljon Angellel, félelmet érzett, maga szerint felelősségel tartozik társa iránt.
Mint barát, aggódott érte. De csak mint barát, semmi több.
Mert szíve közben, titokban, egy másik vörösért dobogott...

13. fejezet: Megtaláltak...



Bucky felpattant, keze ügyébe tette kését, s fülelt. Egész testében megfszült, úgy állt ott mint egy szobor, bal kezét még mindíg Angela vállára nyomva, így az ágyon tartva őt. Sebastian is felkapta a fejét.
- Jönnek- szólt végül. - Itt vannak a földszinten, utánunk kérdezősködnek...
- És most mi lessz akkor?- Kérdezte a lány, immáron ő is kezében tartva fegyverét, a pisztolyát. Várakozóan nézett mesterére.
Bucky körbefordult, megpillantva így az ablakot.
- Kiugrunk!- Biccentett a fejével, Sebastian nyakörve után kapva, könnyedén felemelve a kutyát a földről.
- Gyere!- Nézett vissza még egy pillanatra, majd átlépte a küszöböt és eltűnt alatta.
Angela bólintott, kikapva az ágy alól a fegyveres táskát, az abalk felé lépve egyet, de ledermedt...
Meghallotta a lépteket, egyenesen a lépcsőházból. Pisztolyát készenlétbe állítva bekattintotta a tárat, s várt. Ha megmozdul, vagy bármien zajt csap lebuknak.
A világ mintha lelassult volna körülötte, érezte, szíve keményen dörömböl. Most mi lessz?
A másododperc tört része alatt törött be az ajtó, közben golyózápor zúdult rá, fegyverek hangos ropogása közepette. Odalentről mintha Bucky kiáltását hallotta volna.
Angelának még ideje sem volt arra, hogy fedezéket találjon, máris több lövedék csapódott a testébe, a vére átáztatta a fölsőjét. Kiáltani akart, de nem tudott, benne rekedt az összes levegő.
Homályosan érzékelte, az ablak felé botorkál, még az utolsó pillanatban bevillant elé a vörös, polipkaros koponya, s zuhanni kezdett...

12.fejezet: Míg itt vagy, hogy féltselek

 

A nap első sugarai viszonylag könnyen átverekedték magukat a meglehetősen rosszul szőtt függönyön, és Angela arcára vetültek.

- Hm...- Nyőgött fel a lány, aztán nyújtózkodott, felült, a szobában teljes csönd honolt, de az aggasztó dolog mégis csak valaki hiánya volt.

Angela körülnézett még egyszer. Nincs Bucky, és a kis lakásuk csak egy helységből állt, szóval nem igazán tűnhetett el.

A lány oldalra fordította a fejét, szeme megakadt a telefonon, amit még együtt vettek Lewittownban.

Azonnal tárcsázta a számot, mire a készülék kicsöngött.

- Igen?- Vette fel Bucky a telefont.

- Hol vagy???- Kérdezte azonnal Angela, de a vonal túlsó végéről csak egy elfojtott nevetésfélét, aztán köhögést hallott.

- Ez nem vicces!- Kiabálta a telefonba.

- Lent vagyunk, a kocsi mellett.

- Vagyunk?

- Majd meglátod, gyere!

Angelának nem kellett kétszer mondani, azonnal kipattant az ágyból, magára húzta ruháit, s leszáguldott az emeletről.
Bucky ott várta lent, vállal a kocsinak dőlve, rém unalmas fejjel. Társnője kérdő pillantására az autó hátuljához sétált és kinyitotta a csomagtartót.
Angela bekukkantott, és örömében majdnem elsikkantotta magát.
Odabent az a kutyus feküdt, akivel még útközben találkoztak.
Fejét egy türölközőn nyugtatta, füleit helyesen két irányba dömtötte, boldogan lihegett, mintha mosolyogna.
- Mi történt?- Fordult Angela Bucky felé.
- Nézd meg a bal lábát- biccentett a férfi.
Angela nézte volna, de nem volt mit...
A németjuhász bal lába helyén csak egy csonk maradt, amputálták. Akkor törhetett annyira el, mikor nekiütközött az autónak.
- Tud majd így járni?- Aggodalmaskodott a lány.
- Persze, megy mint a nyúl- nevetett Bucky, de mintha hirtelen meggondolta volna magát, köhhintett, és félrenézett.
- Ne hagyd abba- kérte Angela. - Szeretem amikor nevetsz...
Megvárták amíg a kutya, de később már inkáb Sebastiannak hívott állat, kikászálódik a csomagtartóból, majd közösen elindultak felfelé.
Sebastian nagyon jól járt a lába nélkül, csak a lépcsőkön volt lassabb. Még szerencse, hogy nem buktak le, mert a hotelba nem lehetett állatot hozni.
A lakásban Angela boldogan a földre ült és simogatni kezdte az új csapattagot, ugyanis a lépcsőn határozottan kijelentette, hogy már pedig az lessz.
Bucky az ágy széléről nézte őket. Titokban egy kicsit fájt neki az a pénz, amit a műtétre költött, de a lány boldog arcáért, úgy érezte, megérte. Remélte, hogy majd örül neki, hisz mosolya láttán olyan furcsa melegség öntötte el a bensőjét. Most is így volt...

Az este hamar beköszöntött, száguldott a boldogság erejével.
Estére Sebastian elfáradt, így kiszemelte magának a sarokban álló fotelt, arra vonult vissza aludni.
Angela csatlakozott Bucky mellé az ágyra.
Annyi ideje ülsz ott... Baj van?- Kérdezte.
- Nem, nincs- válaszolt a férfi. - Csak gondolkodtam.
-Min?
Bucky maga is meglepődött, hogy hajlandó volt válaszolni a kérdésre.
- Hogy merre tovább.
Angela fel ült.
- Nem akarod tovább csinálni?
- Nem.
- Mert?
- Nem tudom...
- De tudod.
Bucky sóhajtott, felhúzta maga mellé a lábát, s térdére az állát tette. Angela értette mi a baj.
- Figyelj- maga felé fordította a mellette ülő férfi fejét. - Nem megoldás az, ha félsz a multtól!
-Nem félek...
-De...
- Angela, Észrevettek!
A lány meghökkenten a sarkára ült.
- Mikor?- Kérdezte.
- Reggel, mikor elhoztam Sebastiant.
- Biztos?
- Biztos.
Bucky Angelára nézett, szemeiben sajnálat csillogott.
- El kellene mennünk, messze. Európába.- Javasolta. - Tudom, hogy kutatni akartál a származásod iránt, de részben neked van igazad, részben pedig a biztonságunk érdekében kell mennünk.
Angela révetegen meredt maga elé.
- Magadat félted?- Kérdezte végül.
Bucky meghökkent a kérdés hallatán.
Közelebb csúszott a lányhoz és ügyetlenül átkarolta.
- Nem- suttogta a fülébe. - Sohasem félteném magam, amíg itt vagy, hogy féltselek...


11. fejezet: A Fényeskezű

A nap épp lement, lassan szállt a horizont alá, bearanyozva a nap végét. Kezdtek előjönni az éjszaka árnyékai.

A Levittownból kivezető út majdnem teljesen üres volt. De csak majdnem.

Egy ócska kis autó verte fel rajta a port, lomhán. Nem ment túl gyorsan, mert hát minek? Utasai nem siettek sehová.

Az autó vezetője, egy mogorva képű férfi, hanyagul fogta a kormányt, nem nézett oldalra, csak előre. Az anyósülésen a társa ült, hosszú vörös haját meglobogtatta a lehúzott ablakon bejövő szellő. Egy maszkot nézett a kezében.

Pár pillanattal később felnézett a férfira.

- James… ?

- Hm…

- Elolvastad az aktát?

Bucky levette a tekintetét az útról, aztán Angelára nézett.

- El.- Válaszol, de nem néz a lány szemébe.

- Mi volt benne?

Bucky szemét újra az útra szegezi.

- Hackerek szerezhették meg az adatokat, mert ezeket az információkat a Hydra a legvédettebb helyeken tárolja. Csak a főnökök férnek hozzá, szóval kiszivárogtatásról szó sem lehet.

Angela bólint.

- De tényleg mi volt benne?

Csak egy sóhajtás a válasz.

- Ha nem hát n…

- Az első igazi küldetésedről szólt.

Angela bólint, tovább nem igazán érdekli a dolog. Aztán újra kérdez.

- Nem volt benned semmi együttérzés a nő iránt?

James felhorkant.

- Ez meg hogy jön ide?- Kérdezi.

- Én például nem szívesen tettem… Szóval? - Angela merőn Buckyra néz.

- Nem.

- Vajon van olyan, hogy valakiből kivesznek az érzések?

Bucky újra nem az útra figyel, hanem Angelűát nézi, tekintete dühös, rémisztő és sötét. Mint két haragos tenger.

Angela állja a tekintetét, nem riad vissza tőle.

- Van. - Köpik oda neki a választ.

- Nagyon remélem, hogy nem egy ilyen ember ül mellettem!- Felesel a lány.

Bucky már egyáltalán nem az útra figyel, hanem valami frappáns válaszon töri a fejét. Testében tobzódik a düh, a keserűség… és a fájdalom. Fáj neki amit Angela mond róla. Igaza lenne? Abnormálisnak érzi a benne felmerülő gondolatokat. De akkor is… valami azért csak maradt benne, ami érzésekre készteti? Ő csak meg akar felelni neki…

Angel hirtelen felsikít.

Bucky oldalra kapja a kormányt, de már túl későn. A kocsi pörögni kezd, lecsúszik az út melletti fűre, ami egy kicsit vizes szóval mennek még pár métert. Puffanás és egy nyüszítés hallatszik.

Bucky visszanyeri higgadtságát, a kormányt elfordítja, közben a fékbe tapos. Megállnak.

Angel rögtön kipattan a kocsiból, nem zavarja a fején lévő seb, és oda szalad ahol a puffanást hallották. Bucky egy pár pillanatig feszült testtel ül, kapkodó lélegzetét próbálja szabályozni, de aztán a lány után indul.

Mire odaér, Angela valami szőrös kupac mellett térdel, és azt simogatja. Sőt, a kupac nem kupac, hanem kutya. Egy fiatal németjuhász kutya fekszik a fűben, panaszosan sír, bal lába petyhüdten lóg. Tekintetéből ijedséget lehet kiolvasni.

Angela könnyáztatta tekintettel néz fel Buckyra.

- El kell vinnünk valahova, ahol meggyógyítják a lábát. Teljesen eltört amikor nekiment az autó.- Szipogja.

Buckyt nem érdekli a kutya, de Angela annál inkább. A homlokán lévő sebből vér szivárog.

- Nem érdekel a kutya, megsérültél- mondja.

Angela a fejét rázza.

- Én jól vagyok, viszont neki segí…

- Nem visszük magunkkal, hátráltat minket.- Bucky felhúzza a lányt a földről, az viszont kitépi magát a kezéből.

- Kérlek…

- Nem!- Angela hátralép egyet a kemény hangnemtől, de aztán megkeményedik a tekintete.

- Kegyetlen vagy!- Kiabálja. - Kőszívű, rideg mint a tél maga!

Buckynak elege van, megfogja Angelát és elhúzza.

Amilyen gyorsan lehet elhajtanak.

Este egy hotelban szállnak meg.

Angela nem szól Buckyhoz, csak lezuhanyzik és ágyba bújik. Még a tekintetét sem veti rá.

Buckyt ez bántja. Nem tudja mért de bántja.

Mikor a lány elaludt, feláll és távozik.

Az este csöndjét egy kutya panaszos sírása veri fel. Egyedül van, fél, fáj mindene. Kiszolgáltatottnak érzi magát, nem tud mozdulni. A Kedves elment, elvitte a Fényeskezű. Pedig a Kedves nagyon jól bánt vele.

Hirtelen lépteket hall. Megpróbál elkúszni de már késő. Egy kezet érez a fején.

- Gyere pajtás, valaki nagyon aggódik érted.

A kutya felnéz, barna szemét az emberre mereszti.

A Feényeskezű az…



 



10. fejezet: Bevetésen...

 

Az akció napja...
 Angela első közös, emlékezetes bevetése Buckyval. Szó szerint...

A célszemély a Sycamore Ln-en lakik, de a gyilkosság maga a Valley Roadon történt, gyanúsan közel a rendőrséghez. A hölgy rosszul tette, hogy elköltözött a biztonságot adó közelükből.

Bucky ma kibontotta azt a nagy táskát, amiben a fegyvereinket csempésztek el idáig.

Reggel egy térkép fölött beszélték meg terveiket a betöréssel kapcsolatban:

- Jó lenne hátulról bemenni a házba- javasolta Angela Buckynak, aki csak mogorván bámult maga elé, és késeket egyensúlyozott az ujján.

- Nem tudunk hátulról menni, a másik utcában lévő házból észrevesznek minket- jelentette ki határozottan.

- Akkor honnan megyünk be?

- Elölről.

A lány meglepődött.

- Onnan még észrevehetőbbek vagyunk!- Tiltakozott.

- Nem, ha úgy megyünk be, mintha bejáratosak lennénk.- Bucky felmutatott egy kulcsot.

- Honnan szerezted?- Angela elvette tőle a kincset érő tárgyat, és tüzetesen megvizsgálta.

- A hölgy a lábtörlő alatt tartotta, nyilván a takarítónak meg a rokonoknak volt fenntartva. Csak el kellett vinnem, hogy lemásoltassam.

Angela összeráncolt homlokkal nézett fel rá.

- Nem vettek észre?- Kérdezte.

-Nem.

A délután és az este a fegyverek összeválogatásával és  felszerelésével telt.

Bucky nem vitt mást, csak két pengét meg egy pisztolyt, amit könnyedén a hátára csatolhatott. Elhozta még magával a bevetésekre használt ruháját, és a maszkját, hogy még véletlenül se ismerhessék fel.

Angela a combtokot választotta és néhány kisebb fegyvert. Fekete ruhát vett, arcát egy sállal takarta.

Késő este indultak el a kocsival, mikor már a város nagy része már aludt.

A házba való bejutás könnyű volt, Bucky kulcsa tökéletesen illeszkedett a zárba, de amint beértek szembetalálták magukat egy dühös kutyával.

Vicsorgott és morgott, ugatni azonban nem kezdett, ám a következő pillanatban Bucky acélkezének ugrott. Mikor szája összecsattant volna a kar csuklóján, fogai kitörtek és helyükből folyni kezdett a vér.

Buckyt nem lepte meg a dolog, és egy fejre mért hatalmas ütéssel a sarokba dobta a kutyát, s az már többé nem nyikkant meg.

Mindez másodpercek alatt, tökéletes csendben történt.

Miután Bucky végzett Angela kezébe nyomta az egyik kését, és az emeletre aztán a konyha irányába mutatott. A lány bólintott, aztán elvette a fegyvert és megindult felfele a lépcsőn.

Mikor felért, rövid folyosón találta magát, ahonnan négy szoba nyílt. Megállt hallgatózni, és rövid idő múlva az egyik ajtó mögül szuszogást hallott.

Halkan elkezdett lépdelni a kilincs irányába, majd mikor odaért, lenyomta azt. A helységben teljesen sötét volt, de a hangok alapján megtalálta az ágyat. Nem szuszogást hallott az előbb, eszélt rá, hanem sírást. A hölgy meghalotta őket, és félelmében sírni kezdett.

Mivel Angela szeme hozzászokott a sötéthez, ellenőrizni tudta, hogy van e a közelben telefon. Nem volt. Szóval a rendőrséget nem értesítette senki sem.

Tovább osont, készenlétben tartva a fegyverét. Mikor a cipője orra hozzáért az ágyhoz megállt. Kést tartó kezét a hölgy torkához tartotta.

- Nem esik bántódása ha nem hívja a hatóságokat, és szépen lejön velem a földszintre.- Suttogta a fülébe.

A hölgy engedelmeskedett és lassan kikelt az ágyból, Angela keze közben simán követte a torka mozgását.

- Most indulás lefelé- vezényelt.

Simán levezette a földszintre, és bevitte a konyhába. Hamarabb észrevette a sarokban ülő alakot mint Angela maga.

- Kik maguk?- Kezdett nyöszörögni a túsz, mire a lány szorosabban nyomta a torkához a kést.

Bucky felállt a sarokban álló székről és odajött hozzájuk. Belehajolt a hölgy arcába.

- Megismer?- Kérdezte tőle.

A hölgy rázta a fejét, mire a férfi szája megrándult. 

Odafordult a konyhaasztal felé, és felvette az azon pihenő maszkot. Odatartotta a hölgynek.

Az pár másodpercig csöndben bámulta rémálmainak tárgyát, aztán majdnem sikított volna, de Bucky befogta a száját.

- Már ismer?- Kérdezte ijesztően ádáz tekintettel.

- Nyugodjon meg!- Szólt Angela a túszra. Vergődni kezdett, és a penge mögül kis vércsíkok folytak. Végül jobbnak látta azt, ha lenyomja az egyik közeli székre.

Bucky az ölébe dobta a maszkot.

- Nem kérünk mást, minthogy elmondja, miért voltunk magánál amikor a mészárlás történt.- Parancsolta.- Nem kell a személyazonossága, sem a pénze. Ha beszél békén hagyjuk.

Aztán a lányra nézett.

- Angel. - Szólította a kódnevén.

Angela odaadta neki a kését, és elővettem a pisztolyát. Odanyomta a csövét a hölgy fejéhez. Az rögtön beszélni kezdett.

- A… A férjem mondta el… az utolsó lélegzetével…

- Tovább!- Sürgette.

- Egy… egy információ került a birtokába… Amit még informátorként szerzett… Valamilyen első küldetésről…

- Mivel kapcsolatos információ?-Kérdezte.

- A… A Tél Katonájával ka… Kapcsolatban…

Angela Buckyra néztett.

- Ez megmagyarázza azt, miért ölted meg azokat az embereket- mondta neki.

Aztán újra a hölgy felé fordult.

- Megvan az akta?

Bólogatott, ő meg elvette a fejétől a pisztolyt.

A sötétben tapogatózva egy kulcsos szekrény felé vette az irányt. Kinyitotta az egyik fiókot a ruhája ujjából előhúzott kulccsal, és egy fekete tárgyat meg papírokat vett elő. Óvatosan letette őket az asztalra.

Angela azonnal felkaptam a tárgyat. Nem fegyver, mint hitte, hanem maszk volt.

- Mi ez?- Kérdezte.

- Maga hagyta el azon a napon- válaszolt a hölgy.

Kezébe vette a Tél Katona maszkot is, és összehasonlította a kettőt. Mintha az egyik a másik női mintája lett volna.

Mikor visszanézett a hölgyre, az épp Buckyt figyelte aki az aktákat olvasta. Katona társa aztán felé fordult.

- Angel, mehetünk. Nincs itt már dolgunk.- Aztán visszafordult a hölgyhöz. - Erről nem szólhat senkinek, ha viszont nem engedelmeskedik ennek a parancsnak, tudni fogom…

Azzal intett Angelénak, hogy menjen ki, Bucky pedig ment utána, a meglepett hölgyet pedig egyedül hagyták a házban…



JAVÍTOTT VÁLTOZAT!

9.fejezet: Hamis bűnözővel a városon át...

- Pár perc van még hátra- közölte Angela Buckyval az órájára nézve. Ő azonban tudomást sem véve róla, egy térképet nézegetett. Végig, az egész úton.

- Bemagolod az egész város térképét? - Kérdezte tőle.

- Igen- válaszolt teljesen komolyan.

- És mit fogunk először csinálni?

Bucky Angelára pillantott a szeme sarkából.

- Kocsit szerzünk. Büdös ez a busz.

Ebben legalább igaza volt, hiszen egy régi, illatosító szerektől teljesen mentes járgányt fogtak ki. Az utazás így eléggé kényelmetlenné vált.

Bucky folytatta.

- A kocsit a 3195 Hempstead Tpke-ről szerezzük meg. Fordokat árulnak, megszerzünk egyet. Ha onnan nem sikerül a 3300 Hempstead Tpken lévő benzinkúttól lopunk valamit ami majd elvisz minket valahogy. Utána szükségünk lesz néhány készülékre amivel tartani tudjuk a kapcsolatot. 3601 Hempstead Tpke, csak aztán keresünk egy boltot és szállást.

Angela meglepődött, hogy Buckynak ilyen pontos terve van. Ezt vajon a beépített rendszerének köszönheti?

- Pontos terv- bólogatott elismerően.

A busz még pár percig vitte őket, aztán megállt. Gyalog mentek tovább. Bucky ügyesen elnavigálta őket a Levittown Fordig, ahol az autónkat kívánták megszerezni. Tervük azonban kudarcba fulladt, ugyanis a vártnál több biztonsági kamerával találkoztak.

A benzinkút mögött azonban találtak egy kicsi elhagyatott autót. Nem volt túl jó állapotban, de a lényeg az, hogy ment, és be tudták indítani. Bucky vezetett, aztán egyedül ment be két telefonért a Best Buyba. Mikor kijött két ócska mobilt tartott a kezében.

Aztán boltba mentek, természetesen nagyon vigyázniuk kellett arra, hogy nehogy lebukjanak. Főleg Bucky miatt. A támadás után biztos nyilvántartásba vette a rendőrség. Viszont a civil ruhás álcázás nem igazán ment neki, Angela úgy gondolta, mint Tél Katonája, csak a maszkot szokhatta meg. Ezért Ő szerzett neki ruhákat egy közeli boltból. Piros fölső, barna kapucnis pulcsi és baseball sapka. Nem hagyhatta el a kesztyűket sem. Közben magának is vásárolt néhány ruhát, leginkább olyanokat, amik fednek valamit az arcoból. Bevásárlásuk gondtalanúl ment.  

Szállást a Valley Roadon találtak, kibéreltek egy kis házat, ahol kényelmesen elfértek. Mikor beléptek az ajtón, Bucky dühösen tépte le magáról a kesztyűket.

- Ezek meg minek kellettek?!- Kérdezte dühösen.

- Hogy nehogy meglássák a kezedet. - Válaszolta Angela nyugodtan. - Félnének tőled- sóhajtott.- Hívnák a rendőrséget, nem kockáztathatjuk, hogy megöljenek.

Bucky lehuppant az ágyra és morcosan maga elé nézett. 

Tudta, hogy Angelának igaza van…

Remélem a Civil War fanok felfigyeltek Bucky ruhájára... Ismerős, nem? :))



JAVÍTOTT VÁLTOZAT!

8.fejezet: Levittownba megyünk...

A nap fénye egyenesen a szemébe  sütött, felébredt. Nem tudta hogyan, de a padlón feküdt, és ez Angelának nem volt túlságosan kényelmes. Sőt, nem is a szobájában volt! Körülnéztett.

Persze! Este átment Buckyhoz. Halvány emlékei vannak arról, hogy vérzett a keze, ezen gondolataimat alátámasztotta a földön heverő véres lepedő és az elsősegély doboz, aminek a fürdőben kellett volna lennie.

Nagy nehezen fel állt, éjszaka ugyanis eléggé elmacskásodott a lába. Bucky még aludt, teljesen magára tekerte a takarót, a párnát pedig kiverte a feje alól. Angela a kezén még láttott egy kis rászáradt vért, de komolyabb baja nem volt. Remélte…

Átment a szobájába, zuhanyozni és felöltözni, utána meg lement meginni egy nagy adag erős kávét. Nem aludhattott valami jól, ha ennyire fáradt volt.

Odalent Tonyt és Stevet találta, az utóbbi figyelmesen böngészett valamit a gépén.

- Jóreggel!- köszönt nekik.

- Hogy érted ezt?- kérdezett vissza Tony. - Jó reggelt akarsz kívánni, vagy úgy érted, jó reggel ez, akár szükségem van rá, akár nincs, vagy hogy jól érzed magad ma reggel, vagy hogy olyan reggel ez, amikor érdemes jónak lenni?

- Mind egyszerre- megfordult, miközben töltött magának egy adag kávét. - Te olvastad a Hobbitot?

- Persze!- vágta rá azonnal a pizsamás playboly. - És te?

- Nem. Csak a filmet láttam- válaszolta Angel a cukor keresés közben.

- Legfelső polc- segített rajta Steve, látva a szerencsétlenkedését. Közben valaki hangosan becsoszogott a szobába.

- Megjött a tél!- Bődült el hangosan Tony. Jutalma egy szúrós pillantás volt Buckytól, mármint az akart lenni, ugyanis nem igazán sikerült, csak egy morcos fintorra futotta. A férfi borzasztóan nézett ki. A haja egy kész felrobbant szénakazal, húzta maga után a takaróját, és csak egy kardigán meg egy rövidnadrág volt rajta. Hangosan kihúzta a széket és leült.

Angela sóhajtott, aztán elé tolta a kávéját, majd elment magának készíteni egy másikat.

- Kösz…- hallott, de válasz helyett csak legyintett.

- Hol vannak a többiek?- kérdezte Bucky miután kiürítette a bögréjét.

- Már mentek a dolgukra, csak mi hárman vagyunk ilyen álomszuszékok.- Válaszolt készségesen Tony.

- Mi hárman?

- Steve épp a napi teendői egyikét végzi.

- Min dolgozol Steve?- Kérdezte tőle Angela, miután leült az asztalhoz.

- Aktákat keresek…

- Kösz, ki vagyok segítve.

- … és épp találtam egyet, ami érdekelhet titeket Buckkal.

Már mindketten álltak volna fel, hogy a Kapitány mögé álljanak, de az feléjük fordította a gépet.

A képernyőn egy akta volt megjelenítve. Régi lehetett, nagyon, ez onnan látszott, hogy beszkennelve rakták fel, és a lapszélek sárgák voltak. Öreg nő szerepelt a képeken.

Még mielőtt Angela kinyithatt volna a száját, Bucky megszólalt:

- Ismerős az arca.

- Az akta azt mondja, hogy egy támadás túlélője- kezdte magyarázni Steve. - Amit ő túlélt, abban halt meg a férje. Annyit tudok, hogy az eset a kilencvenes évek elején adták ki.

- Milyen támadás?- Kérdezte a lány.

- Tél Katona támadás.

Csörrenés és csilingelés. Bucky leverte a bögrét, és gyorsan felszedi a szilánkokat.

- Arra gondoltam, hogy ez talán egy nyom, amin elindulhattok- kezdte újra Steve.

Angela lassan bólintott.

- Hova kellene menni?

- Nincs is annyira messze… Levittown. Azt hiszem, ott volt a célpont. Tömegközlekedéssel eljuthattok oda.

- Miért nem viszek el minket ti?- Kérdezte Bucky.

- Ha civilként érkeztek, úgy is távoztok- jegyezte meg Tony.

- Oké, mennyi lenne az út?

- Sok az építkezés, legalább négy óra.

A lány Buckyra nézett. - Na, mit szólsz?

Ő csak mosolyogva megrázta a fejét, és annyit mondott: -Ha menni kell, hát menni kell.

Az este pakolással telt, segített Natasha is, bár nem volt vele annyira könnyű.

- Nem értem, miért nem egy képzett ügynököt viszel magaddal Barnes. Jobban járnál.- Kezdte el újra. Megint. Úgy látszott Buckynak most van elege. Natasha elé állt, és a szemébe nézett.

- Angelát én képeztem, jól megvagyok vele is, köszönöm. Sőt, lehet, hogy még nálad is jobb!

Ezt lehet, hogy egy kicsit keményen adta elő, mert Natasha kiviharzott a szobából. Bár, ezután sokkal nyugisabban telt a készülődés.

Reggel Steve kivitte őket a buszhoz.

- Ne feledjétek, én majd küldöm az infókat, ha találok.- Mondta búcsúzóul. - De nagyobbrészt magatok kell, hogy boldoguljatok. Mindenképp vigyázzatok magatokra!

Pár perccel már együtt robogtak Levittown felé…



7.fejezet: Tudatlan szerelem...

 

 

 



Steve eszeveszett tempóban vágtatott a folyosón. Angelának legalábbis úgy tűnt, mivel sokkal nagyobbakat lép nála.

- Steve! Hova megyünk?- Kérdezte a lány az oldalát markolászva.

- Az archivumba.- Válaszolt Steve és ment tovább. - Ugorj be Buckyhoz és szólj neki, hogy jöjjön- kérte.

Angela rábólintott, aztán lefordult a következő sarkon, Bucky szobája felé véve az irányt.

Hamar odaért, lévén, hogy csak a folyosó elejéig kellett mennie, majd óvatosan kopogtt az ajtón.

- Igen?- Kérdeztek ki.

- Bucky! Steve szólt, hogy hívjalak mert egy fontos dolgot akar velünk megnézni az archivumban. Gyere!

Angela hallotta a zörgést, ahogy Bucky a kulccsal babrál, majd kinyílt az ajtó. A lány megfordult, s szóra sem várva iramodott az archivumba, lábak dobogásából arra következtettve, hogy Bucky megy utána.

Steve már nagyban az internetet bújta mikor megérkeztek.

- Mit találtál?- Kérdezte Angela, miközben áthajolt a katona válla fölött.

- Mit keresünk itt?- Kiváncsískodott közben Bucky. - Steve?

A Kapitány a lány felé intett, jelezve, hogy vázolja fel a helyzetet. Ő pedig bólintott.
Miután Bucky megértette mit csinálunk némiképp megnyugodott, de csak azért, mert a roszabb részeket nem közölték vele.

- Folytassam?- Nézett Angela a szemébe.

Bólintott.

- A Hydra… használt engem is… bizonyos dolgokra. Amiket neked nem mondtam el, ugyanis dr.Banner úgy gondolta, hogy mentálisan rosszul hatna rád…

Bucky összevonta a szemöldökét, a lány pedig szívesen visszaszívta volna a mondatait, de már elkezdte. Talán nem most kellett volna tudatni vele…

- Szóval a Hydra alkalmazott engem is, az utánpótlásod voltam. - Várt egy kicsit. Óvatosan kell közölnie a dolgokat vele. - Nem tudom emlékszel-e rá, de hét éves voltam amikor parancsba adták neked a tanításomat. Ölni tanítottál engem. Ez- felhúzta a bal karján a ruhája ujját.- Te voltál a kezeddel… Az én hibám, veszélyes voltál az újraindítások után, én pedig nem voltam óvatos.

Bucky Angela kezét nézte, és az egyik fém ujját a hegre tette. Pontosan látszott, hogy az ő keze nyoma. A lány félve felnézett rá, várva a reakcióját, de csak annyit tett, hogy visszahúzta a kezét, aztán az arca felé fordította a tenyerét.

- Mikor volt ez?- Kérdezte rekedten. Mostani állapotát nézve, lassan elszakad a cérna nála.

- Elég régen ahhoz, hogy már ne fájjon, még a gondolata se.

- De megtettem…

- Nem a te hibád, nem olyan voltál mint most.- Próbálta meggyőzni Buckyt, és a bal keze felé nyúlt. Elhúzta.
Angela pedig először látott komoly érzelmeket az arcán. Ideges és zavarodott volt.

Steve felé néztett, aki mögött ott villogtak a megjelenített akták, jelezve, megtalálta amit keresett.

Buckyra pislantott.

- Megnézed mit találtunk, vagy elmész?- Kérdezte a kijelzők felé intve.

Nyelt egyet, aztán bólintott és a monitorhoz sétált. Angela mosolyogva bólintott, még sincs talán akkora baj…

Steve megnyitotta az első aktát amit talált. Képek voltak benne és néhány feljegyzés.

- Még szerencse, hogy Natasha közzétette a Hydra aktákat- mondta a Kapitány. - Így Tony feltölthette őket az archivumba.

- Kinagyítanád, mi van benne?

- Hát, Angela, ez úgy gondolom egy küldetés napló. Dátum nincs, se származási hely. Ugyanakkor- nagyított egyet a képen. - Két személyről szólnak benne. A többi pedig oroszul van.

Angela Buckyra nézett, felolvastassák vele, vagy ne? Hiába gondolkodott rajta: már mondta is.

- Rólam szól, és egy lányról. Azt mondja, vörös haja van és a Tél Katonájához hasonlatos a ruhája. Fekete, csak nem viselt maszkot. Tizenéves lehetett, mégis fegyverek tömkelegét láttak nála. Több hullát is hagytak maguk után.

Lapoztak, a kijelző képe megváltozott, újra nagyítani kellett. A következő oldalon egy közelképet találtak. Angela volt rajta.

Bucky lehajtotta a fejét és kifordult a szobából. Steve és a lány csak néztek utána, de nem követték.

- Nem így kellett volna megtudnia.

- Tudta, hogy gyilkolt- szólt a Kapitány. - Csak tisztában nem volt vele.

- A kezemet nem szabadott volna megmutatnom neki. Érzékenyebben vette mint számítottam rá. Más mint aminek megismertem.

- Szeret téged… - Nézett rá Steve.

- Hm?

- Csak még ő sem tudja. Vagy egyszerűen nem ismeri az érzést, semmibe veszi. Ismeretlen számára, meg kell tanítani szeretni…

- Utána megyek- határozta el Angela.

- Ne- fogta meg Steve a vállát. - Hagyd egy kicsit. Hadd nyugodjon meg.

Igazat adott a másiknak, maradt.

Este kilenc, és Angela Bucky szobája előtt áll. Úgy gondolta, hogy elég időt kapott már, rendezni kellene a dolgokat. Halkan kopogott…

- Bucky, bejöhetek?

- Igen…

Lenyomta a kilincset és belépett. Nem égett a villany, így időbe telt amíg szeme megszokta a sötétet.

Bucky a sarokban ült, pólója az ágyra volt dobva. Angela felvette és keze valami nedveshez ért. Elhúzta: véres volt.

- James?

- Hm?

- Mi történt?

Átvágott a szobán és letérdelt Bucky mellé. Ő nem mozdult, nem nézett rá.

Vérzett.

Bal kezének lemezei közül kis patakokban ömlött a vér. De meg sem nyikkant, pedig látszott, hogy piszkosul fáj neki. Remegett…

- Leviszlek az orvosiba!- Közölte Angela ellentmondást nem tűrő hangon.

- Ne- rá nézett. -Volt már ilyen, csak meg kell várni amíg elmúlik. - Szűrte a fogai között.

A lány nem hagyta annyiban a dolgot, ezért Bucky hóna alá nyúlva feltornászta őt az ágyra. Aztán átment a fürdőszobába, hogy megkeresse a kötszeres dobozt. Tonyt ismerve minden szobába rakott egyet.

Miután a kezébe tartottam a keresett tárgyat visszamentem a hálószobába, ahol Bucky addigra már a lepedőt is összevérezte.

- Mit csinálsz? - Nézett  rá, kék szemei fájdalomban úsztak.

- Segítek, nem hagylak itt elvérezni.

Bucky felszusszantott, de nem ellenkezett mikor gézlapok kerültek a vállára. Szótlanul ültek egymás mellett.
Végül Bucky törte meg a csendet:

- Az archivumban… igaz volt minden?

- Igen.

- Sajnálom…

- Mit?

- A kezedet, meg amit veled tettem…

Angela sóhajtott és magához vonta Jamest, ő pedig megadóan a vállára hajtotta a fejét...

JAVÍTOTT VÁLTOZAT!

6.fejezet: A múlt sötét, zavaros tengerében

Múltak a hónapok, s amikor az ember jól érzi magát olyan, mintha száguldana az idő. Így volt ez Angelával is. 

Hamar tudott újra járni, nehezebb munkákat végezni és a jellemének köszönhetően hamar ki heverte a történteket. Már csak hegek voltak számára.

Ez a nap is olyannak következett mint a többi, csak ma Steveel volt egy kis megbeszélni valója. Épp a szobája felé tartott, ugyanis neki nem volt irodája mint Starknak.

Az ajtajához érve kopogott, és hamar engedélyt kapott a belépésre.

Steve a kanapéján ült, de amikor beléptett fel állt és köszönt neki.

- Szia Angela! Hogy vagy?

Szoros barátságot kötöttek egymással mióta a Bosszúállókkal élt, ennek legtöbbször Bucky  volt az oka.

- Minden rendben, csak beszélni akartam veled. - Válaszolt a lány.

- Kerülj beljebb- terelte Steve egy szép nappaliba, aminek falai alig látszottak a rengeteg polctól és könyvtől. Volt tévé is, előtte a följebb említett kanapéval és egy asztallal.

Leült, Steve pedig vele szemben helyezkedett el.

- Az a helyzet, hogy el szeretnék menni.- Vágott bele rögtön. Nem szerette kerülgetni a dolgokat.

Steve meghökkenten nézett rá. - Miért?- Kérdezte végül.

- Új életet szeretnék kezdeni a városban, keresnék magamnak munkát, aztán eltartanám belőle magam. Így is túl sok mindent tettetek értem, és ezt nagyon köszönöm. De nem akarok itt rajtatok lógni, persze vissza jönnék látogatóba meg minden.

- Nem hinném, hogy jó ötlet.

- Én jónak gondolom. Meg tudok állni a saját lábamon.

- Nem, rosszul gondolod.- Felelte Steve. - A Hydra keresni fog. És gondolj bele abba is milyen hatással lenne ez Buckyra.

- Buckyra?- Most Angelán volt a meghökkenés sora.

- Igen. Láthatóan jó hatással vagy rá, legalábbis dr.Banner így gondolja.

- Hogy érted?

- El sem tudod képzelni mennyire zárkózott volt. És miután visszahoztuk az emlékeit rögtön téged akart megkeresni.

- Tudom milyen az ha zárkózott. Mikor a Hydránál voltunk alig szólt hozzám. Minden újraindítása után meg kellet ismernem, hogy milyen épp. Újra, meg újra.

És egyszer túl gyorsan akartam átesni a folyamaton. Ez lett belőle.- Felhúzta a ruhája ujját, és egy hosszú vörös vágást mutatott Stevenek.

- Megmutattad neki?

- Nem, féltem, hogy rosszul fogja érezni magát tőle, vagy kiakad.

- Hm.- A Kapitány hátra dőlt, aztán a lány szemébe nézett. - Angela, feltehetek neked néhány kérdést?

- Persze. - Bólintott.

- Hogyan kerültél a Hydrához?

- Kicsi voltam, nem emlékszem, de úgy tudom elszakítottak a családomtól, úgy.

- Mit csinált veled a Hydra?

- Ügynöknek akartak képzeni. Egy pótlást akartak a Tél Katonának. Ha Bucky el esett volna, én lépek a helyébe.

- Bucky képzett téged?

- Igen. Parancsot kapott a tudása átadására.

- Mikor kezdted?

- Hét évesen.

- Bucky mennyi idős volt akkor?

- Ugyanannyi mint most.

- Téged fagyasztottak le?

- Egyszer, húsz voltam akkor.

- Mennyi ideig aludtál?

- Azt nem tudom megmondani.

- Buckyt is fagyasztották le a küldetése alatt?

- Egyszer, hogy elvigyék egy másikra.

- Térjünk vissza a származásodra. A családodra emlékszel?

- Nem.

- És arra, hogy honnan jöttél?

- Amerika, de nem tudom melyik állam, vagy város.

- Mikor születtél?

- Nem tudom.

- Hm.- Steve előre dőlt, állát a kezével támasztva meg.

- Mi az?

- Sok kérdést vetett fel bennem ez a beszélgetés. Például, voltál e küldetéseken Buckyval vagy egyedül?

- Buckyval voltam többször is, de egyedül csak egyszer.

- Továbbá nincs emléked arról, hogy mikor születtél, vagy hogy van e családod. És mivel egyszer lefagyasztottak, de nem tudod mennyi időre, lehetsz akár hatvan éves is. Akár az is lehet, hogy törölték a memóriádat. De ha voltál küldetéseken, szólhatnak rólad feljegyzések. Buckyról is találtunk.

- Arra célzol induljunk el egy nyomon, ami talán nem vezet sehova?

- Akár.- Mosolygott a Angelára. - És lehet, hogy közben megszabadulunk egy két ellenségünktől is, továbbá segíthetsz valakin.

- Kin?

- Buckyn.

JAVÍTOTT VÁLTOZAT! 

5.fejezet: Csak neki nyitom fel szemeimet...

Az első amit érzékelt az a világos fény volt, ami még csukott szemmel is vakító tud lenni. Kórház, jutott eszébe rögtön, amit gépek monoton pittyegése tett igazzá, jelezve: felgyorsult a légzése.

Több testrészébe is visszatért az élet, így érezte, hogy valaki a kezét fogja. Ösztönösen megszorította, hiszen tudtára akarta adni: magánál van.

Meglepett szusszanást halott, észrevette a reakciót, aztán léptek dobogását. Orvosok jöttek, pulzust mértek. Már tudták, hogy nincs mély álomba merülve. Igazából egyáltalán nem aludt.

Szemét csak annak az ismerősen tartó kéz tulajdonosának akarta kinyitni, aki még mindig az ágya mellett ült, vigyázott rá.

Angela pedig várt. Nem tarthat annyira sokáig egy rövid pulzus mérés, és mint kiderült, igaza volt. Az orvosok hada hamar elvonult, így újra csöndes lett minden.

Megmozdult, fel akart ülni, de egy hideg kéz visszanyomta. Lassan, óvatosan nyitotta ki a szemét, és újabb szusszanás adta tudtára: a mellette lévő látta a mozdulatot.

Lassan szoktatta szemét a fényhez, aztán körülnézett. Fehér szoba, fehér műszerek. Tekintete megállapodott őrzőjén.

Bucky volt az. A szemébe nézett, aztán arcán megkönnyebbülés látszott.

- Jó reggelt.- Köszöntötte.

- Szia.- Végignézett rajta. - Mi történt a lábaddal?

- Golyó, nem nagy ügy. Hé, maradj nyugton!- Visszanyomta az ágyra.

- Nem kelhetek fel?

- Nem.

- Akkor, talán ennék valamit?

- Azt lehet.

- Rendben...

- Köszönöm.

Bucky kibicegett a szobából, csodálkozott, hogy egyáltalán megy neki.

Megváltozott.

Régen óvatosnak kellett lennie, mert bármikor támadhatott. Egyszer meg is tette, de nem hibáztatja érte. Úgy volt programozva...

Mit tettek vele?

Bucky hamar visszatért egy tál gőzölgő levessel, amit Angela gyorsan bekanalazott. Nem is vette észre mennyire éhes.

Az este Bucky őrizte az álmát...










JAVÍTOTT VÁLTOZAT!

 



4.fejezet: Az ígéret betartása...

A szél erősen Bucky arcába csapott így behunyta a szemét. Zuhant, eszelősen gyorsan, kétségekkel telve, melyek súlya húzta lefelé. 

Volt egy olyan ötlete, hogy mi lenne ha nem nyitná ki az ernyőt? Akkor vége lenne mindennek, semmi kísérlet, programozás. Aztán eszébe jutott Angyal, mint egy villámcsapás, az ígérete. Úgy tudja, hogy ő halott.

Nem volt jól akkor, mikor elment. Beteg és gyenge, erőtlen testét a szél is elfújta volna. Alig bírta ott hagyni, egyedül, remények nélkül... 

Erős rántást érzett mellkasánál, kinyílt az ernyője. Bucky látta a kezét a fogantyún, holott nem utasította magát arra, hogy oda tegye. Angyalért...

Néhány szédítő másodperc után simán landolt Steve mellett.

- Ez lassú volt! – Nevetett a Kapitány, majd körbenézett. Szibéria... - Merre megyünk?

Bucky a velük szenben álló ajtóra mutatott. Vasból volt, de Steveet semmi sem állíthatta meg abban, hogy barátjának segítsen. Bent voltak. 

Ezután Bucky átvette a vezetést. Végig futottak, le a lépcsőn, be az ajtón, tovább a folyóson.

Innentől már őrzik az épületet. Szerencsére erre is volt megoldás. A neve, gránát. Mindössze annyi a nehézség, hogy senki se vegye észre, még mielőtt robban. 

Mindketten szorosan befogták a fülüket, mikor a detonáció erejétől megremegett az épület.

Megszólaltak a riasztók.
Innentől már nyílt harcot tudtak csak kezdeményezni, mindenki felfigyelt rájuk. A lámpák vörösen villogni kezdtek, ők pedig rohantak az emeletre. Ott tartják a foglyokat.

Ideje volt Buckynak elővennnie a fegyvereitt, még mielőtt jobban eldurvul a helyzet. Gyorsak akartak lenni...

...

Angela érezte a robbanást, ami megrázta az épületet. Érezte, életben volt, tudta, eljöttek érte…

Érezte, James az. Megígérte neki, hogy eljön érte, de meghalt, s most mégis... itt van... 

Bumm! Újabb robbanás.
Érzékeli, bár nem látja, de tudja, sok ember van a szobában. Nem fogják átengedni Jamest, akármennyire is szeretné. Tennie kell valamit…

...

- Nem kérdezem még egyszer! HOL. VAN. Ő?- üvöltötte Bucky szerencsétlen ember arcába. Lassú volt így elkapták Steveel, aki épp az ajtót támasztotta. Sokan hívatlanul akarnak bejönni...

- Fönt… van… - Nyögte ki a férfi, mire Bucky figyelme újra rá irányult, vasmarka nem szorított annyira.
- Folyosó vége… balra…

Ennyi elég is volt, intett Stevenek: mehetnek.

Kivágta az ajtót, kigurítva egy újabb gránátot. Egy van már csak.

A lépcső felé vette az irányt...

 

...

Angela nehezen felállt, rávetette magát a legközelebbi katonára. Az meglepetten felhördült, de rögtön le is dobta őt magáról. Esés közben fejét beverte a padlóba, s érezte, vérzik az álla.

Mielőtt újra felállhatott volna, lövést halott. A golyó áthatolt a vállán, és benne is maradt, átjárta testét a fájdalom... 

...

Bucky kiáltásra figyelt fe , csak ő lehetett az. Ezerrel száguld át szobákon és vaktában lő mindenre ami az utjába áll. Nem elég gyors...

...

Angela a földön, rázza a fájdalom, alig bírja visszatartani következő kiáltását. Valaki beléje rúg, mire  összegörnyed, öklendezni kezd.
Mégis, talpra áll, Jamesért. Ha bejön, meglehet, a halálát kell végig néznie...
 

...

Már lövéseket is hallani, egyre hangosabban, jelezve, Buckyék közelednek. Lassan már semmi sem választja el a céljától. Steve próbálja megállítani, nem mehet be csak úgy ész nélkül, de nem sikerül neki.

Bucky érzi, valami mély, megfogalmazhatatlan dolog irányítja belülről. Az akarásnál is több.

Még egy emelet, újabb kiáltás.

Az a dolog pedig, onnan belülről a harag formájában tör ki belőle, irányítja, ő meg megy utána...

...

Angela egyre jobban érzi. Még csak egy emelet James, meg csak egy...

Nem figyel, s a földre kerül, túlságosan sokadjára.

Viszont nem rúgnak belé megint. A katonák is érzik, itt valami nincs rendjén. Hallja, hogy a tárak hangosan a helyükre kattannak a különböző fegyverekben. Kiáltani akar, de nem megy.

Kivágódik az ajtó…

...

Bucky ész nélkül, pusztán a fémkezével töri be a vastag ajtót.

Ropogást hall, s egy töltény eltalálja térdét, de nincs ideje magával foglalkozni.

Szerencsére Steve a segít, pajzsával kiütve a támadókat.

Ő pedig berohan, Angyalt keresi, s hamar megtalálja, hisz a földön fekszik, valószínűleg mozogni se tud.

Bucky óvatosan az ölébe emeli, közben hallja, hogy a nevét suttogja.

Int Stevenek, aztán az utolsó gránátot nekivágja az ott lévő nagy üvegablaknak, ami egy előttük elterülő szakadékra néz.. Nekifutnak, majd egy hatalmas ugrással ellökik magunkat a biztos talajtól.

Még szerencse, hogy Natasha elkapja őket...

…

Bucky az ágy mellett ül, nézi ahogy Angyal ébredezik. A nevét suttogja, s ettől az egész lényébe nyugalom költözik. 

Nagyon régóta először…










JAVÍTOTT VÁLTOZAT! 



3.fejezet: Álomtalan éjszaka, gondolatokkal együtt...

 

A Hold simogató fénye rávetült az ágyra. Bucky nem aludt.

Néztea fényt, mely visszacsillant a bal karján, ha mozgatta. Emlékezett mindenre. Még a régi célpontokra és a vonatra is… Arra a borzasztó negyvenötös téli napra.

És még valakire. Ha becsukta a szemét egy lányt látott. Boldog, mindig azt mondja hogy csak azért mert velem lehet. És ő ezt nem értette sohasem.

Hisz félnie kellett volna, mert én akkor Bucky még a Tél Katonája volt. De nem félt.

Újra meg újra megbarátkozott vele, minden törlés után. És ez sosem zavarta.

Emlékezett rá, ahogy a nevét mondja, mesél vele, ő pedig nem tudja, kiről beszél.

Angela. Mindig Angyalnak hívta, vagy Angelnek. Ez jutott róla mindig az eszébe, ha a nevét említette. A családi nevét viszont nem mondta soha, nem tudta.

Hogy miért volt ott? Egyszer megkérdezte, azt mondák, ne törődjön vele. Csak a feladat a fontos. Semmi más.

Bucky felült, érezte hogy baj van. Tudta, Angela él még, de már nem sokáig. Ott maradt, ő hagyta ott, a szabadulás ígéretével. Úgy érzi, tartozik annyival, hogy betartja az ígéretet. Mélyen beletúrt a hajába. 
Csak Stevet vinné magával. Starkról szó sem lehet. De Amerika kapitányra bármikor számíthat mindenki, azt mondják az emberek.

Bucky vissza fekszik, szemét becsukja, s álomtalan alvásba merül.

Mánap már Steve is tudja, mint barátok, Buckyval megosztanak mindent, s pár órával a Natasha által irányított gépen állnak mind a ketten... 



2.fejezet: Visszatérő képek

 

 

Két hónappal később

 

 

A lakásban teljes csönd honolt, csak a hűtő ajtaja kattant, s csörömpölt egy kicsit, mikor kinyitották.

Steve a nappaliban ült, kezében laptop és kávé, felkata a fejét a konyhából jövö hangra.

- Bucky, ugye nem a dobozból iszod a tejet? - Szólt ki a nappaliból.

- Öh, nem?- A válasz furcs volt, mintha egy kartonba bszélnénk.

Bucky megint dobozból itta a tejet, mint úgy általában, ha lusta volt elővenni egy poharat.

- Bucky…

- Igenis értettem!

Steve már két hónapja élt együtt Buckyval, és a kezdeti nehézségek ellenére megtanultak egymással élni. Steve megtanulta hogy barátja nem a régi, a Hydra azt elvette tőle, Bucky pedig megtanult bízni Steveben, noha prograpozott érzései feltörésekor ezt rossz dolognak érezte.

Annak ellenére, hogy a S.H.I.E.L.D. ellenezte a Tél Katona maradását, Kapitányuk miatt kivételt tettek, így Natasha feladata volt a lakás látogatás, minden hétfőn.
Buckyval egészen jól megvoltak, elfeledve azt a kort, mikor szívesen megfolytották volna egymást, vagy hasonlók. 

- Bucky – szólt újra Steve, és megnyitott egy üzenetet a számítógépen, majd olvasni kezdte azt.

- Hm?

Bucky a nappaliba csoszogott és lehuppant a kanapéra. Természetesen az elmaradhatatlan tejes dobozzal együtt, pohár nélkül.

- Mi az? 

- Buck- kezdte Steve, s szája mosolyra görbült. - Meg tudunk gyógyítani!

- Gyógyítani?

- Emlékezni fogsz, mindenre!

Bucky szeme elkerekedett, kétely tkröződött vissza benne és zavar. Akarja ő ezt?

Nem.

Egyáltalán nem akarta, végig kellene néznie annak a csmó embernek a halálát, akiket megölt. Emlékezni fog a szétszakított családokra, a romb döntött birodalmakra, minden rosszra, amit ő tett. És még valakire. De kire...

Steve látta barátja arcára kiülő érzéseket.

- Muszáj lessz...- Sóhajtotta.

- De miért?

- A S.H.I.E.L.D. óvatos, de kihasználja amie van. Az emlékeid hasznosak lehetnek, de ha nem szedik elő őket, nem érnek sokat. Hihetik azt, hogy rejtegetsz valamit. Veszélyesnek is mondhatnak...

- Nem...

- El is jöhetnek érted!

Bucky végig gondolta magában a dolgokat, mindent számításba véve, majd Stevere nézett.

- Miattad...

- Rendben, barátom, menjünk.

Taxit hívtak, ami bő húsz percig vitte őket, s egy széles utca végén megállva, már kérte is a pénzt.

Steve és Bucky hatalmas torony előtt álltak, ami keményen szikrázott a napsütésben, sok ablaka miatt. Tetején felirat: AVANGERS, mellette meg kis leszálló pálya helikoptereknek, vagy kisebb gépeknek.

Steve belépett az autómatikusan nyíló ajtón, s elindult egy hosszú folyósósn.

Bucky követte, halotta ahogyan bezárul mögötte az egyetlen menekülési útvonal, amit látott, ezért ösztönei súgására megtorpant. Körbe pillantott. Szíve dörömbölni kezdett, pulzusa megemelkedett, arcán így kemény maszkot képzett, hogy félelmét ne mutassa.

Visszafordult az ajtó felé, acél kezével megfogva feszegetni kezdte azt. Nem nyílt ki, még csak meg sem mozdult.

Buckyhoz hátulról hozzáértek, ő pedig reflexből csapott hátra. 

Steve volt az. Kitért a lendűlő ököl elől, hárítva azt, majd megpróbálta barátját vissza fordítani a folyósó irányába, de az nem engedett.

Ellenkezett, védekezett. Arcán veríték cseppek folytak le, haja a szemébe lógott.

Valami felül kerekedett benne, valami veszélyes.

Bucky mintha kívülről figyelte volna az egészet, irányította a program, ami az agyába volt ékelődve, úgy, hogy soha ne szabaduljon tőle. 

Emberek rohantak a folyosó végéből, egyenesen a bejárathoz, állig fegyverkezve. A Kapitányt elrángatták, s körbevették a Tél Katonáját, mert ő abban a pillanatban csak az volt, nem a pár perccel ezelőtti énje, aki Buckynak nevezi magát.

A katonák vártak, parancsra, kábító tölteteket helyezve a pistolyaikba.

Lőttek...

Bucky fehér, steril szobában ébredt, kezeit lekötözve találta. Halotta a gépek zümmögését, pittyegését, de mégis, amire először elfigyelt, az az a személy volt, aki teljesen belehajolt az arcába.

- Rendben Hamupipőke felébredt.- Dünnyögte, közben egy lámpával a szemembe világított, nem érdekelve, milyen érzés ez a másiknak, s elmosolyodott.

- Hogy aludtál?- Kérdezte, de aztán inkább megrázta a fejét. -Vár inkább ne válaszolj! Tony Stark vagyok.- Mutatkozott be, kezével cinikusan megemelve egy képzelt kalapot.

- Steve volt olyan kedves, hogy ideráncigált téged – folytatta Stark. - És most el tudunk rajtad végezni egy kísérletet. Amiben eddig szundikáltál az egy gép, ami elméd feltérképezésével, emlékeket hoz vissza. Én és jó barátom, Banner professzor fejlesztettük ki, aki most ott áll kint annak az ablaknak a másik oldalán. Tudod, Banner az a fickó aki zöld szörnyként rohangál New Yorkban, s szét zúz mindent.

Összecsapta a tenyerét.

- Igazából ennyi, szóval kezdhetjük!

Kiviharzott a szobából, közben kezébe kapva egy kis táblagépet, amin gyorsan le csekkolta az adatokat.

Buckyt legyőzte a stressz, mellkasa szabálytalanul hullámzani kezdett, kezei ökölbe szorultak. Szemie hiába keresték a menekülés lehetőségét, nem találták.

A fájdalom keményen rohant végig rajta, üvöltésre késztetve. Képek jelentek meg előtte, őrült sebességel váltakozva, s ennyiből megtudva, Stark sikerrel járt...

 

 

 

 

JAVÍTOTT VÁLTOZAT!