8.fejezet: Levittownba megyünk...

A nap fénye egyenesen a szemébe  sütött, felébredt. Nem tudta hogyan, de a padlón feküdt, és ez Angelának nem volt túlságosan kényelmes. Sőt, nem is a szobájában volt! Körülnéztett.

Persze! Este átment Buckyhoz. Halvány emlékei vannak arról, hogy vérzett a keze, ezen gondolataimat alátámasztotta a földön heverő véres lepedő és az elsősegély doboz, aminek a fürdőben kellett volna lennie.

Nagy nehezen fel állt, éjszaka ugyanis eléggé elmacskásodott a lába. Bucky még aludt, teljesen magára tekerte a takarót, a párnát pedig kiverte a feje alól. Angela a kezén még láttott egy kis rászáradt vért, de komolyabb baja nem volt. Remélte…

Átment a szobájába, zuhanyozni és felöltözni, utána meg lement meginni egy nagy adag erős kávét. Nem aludhattott valami jól, ha ennyire fáradt volt.

Odalent Tonyt és Stevet találta, az utóbbi figyelmesen böngészett valamit a gépén.

- Jóreggel!- köszönt nekik.

- Hogy érted ezt?- kérdezett vissza Tony. - Jó reggelt akarsz kívánni, vagy úgy érted, jó reggel ez, akár szükségem van rá, akár nincs, vagy hogy jól érzed magad ma reggel, vagy hogy olyan reggel ez, amikor érdemes jónak lenni?

- Mind egyszerre- megfordult, miközben töltött magának egy adag kávét. - Te olvastad a Hobbitot?

- Persze!- vágta rá azonnal a pizsamás playboly. - És te?

- Nem. Csak a filmet láttam- válaszolta Angel a cukor keresés közben.

- Legfelső polc- segített rajta Steve, látva a szerencsétlenkedését. Közben valaki hangosan becsoszogott a szobába.

- Megjött a tél!- Bődült el hangosan Tony. Jutalma egy szúrós pillantás volt Buckytól, mármint az akart lenni, ugyanis nem igazán sikerült, csak egy morcos fintorra futotta. A férfi borzasztóan nézett ki. A haja egy kész felrobbant szénakazal, húzta maga után a takaróját, és csak egy kardigán meg egy rövidnadrág volt rajta. Hangosan kihúzta a széket és leült.

Angela sóhajtott, aztán elé tolta a kávéját, majd elment magának készíteni egy másikat.

- Kösz…- hallott, de válasz helyett csak legyintett.

- Hol vannak a többiek?- kérdezte Bucky miután kiürítette a bögréjét.

- Már mentek a dolgukra, csak mi hárman vagyunk ilyen álomszuszékok.- Válaszolt készségesen Tony.

- Mi hárman?

- Steve épp a napi teendői egyikét végzi.

- Min dolgozol Steve?- Kérdezte tőle Angela, miután leült az asztalhoz.

- Aktákat keresek…

- Kösz, ki vagyok segítve.

- … és épp találtam egyet, ami érdekelhet titeket Buckkal.

Már mindketten álltak volna fel, hogy a Kapitány mögé álljanak, de az feléjük fordította a gépet.

A képernyőn egy akta volt megjelenítve. Régi lehetett, nagyon, ez onnan látszott, hogy beszkennelve rakták fel, és a lapszélek sárgák voltak. Öreg nő szerepelt a képeken.

Még mielőtt Angela kinyithatt volna a száját, Bucky megszólalt:

- Ismerős az arca.

- Az akta azt mondja, hogy egy támadás túlélője- kezdte magyarázni Steve. - Amit ő túlélt, abban halt meg a férje. Annyit tudok, hogy az eset a kilencvenes évek elején adták ki.

- Milyen támadás?- Kérdezte a lány.

- Tél Katona támadás.

Csörrenés és csilingelés. Bucky leverte a bögrét, és gyorsan felszedi a szilánkokat.

- Arra gondoltam, hogy ez talán egy nyom, amin elindulhattok- kezdte újra Steve.

Angela lassan bólintott.

- Hova kellene menni?

- Nincs is annyira messze… Levittown. Azt hiszem, ott volt a célpont. Tömegközlekedéssel eljuthattok oda.

- Miért nem viszek el minket ti?- Kérdezte Bucky.

- Ha civilként érkeztek, úgy is távoztok- jegyezte meg Tony.

- Oké, mennyi lenne az út?

- Sok az építkezés, legalább négy óra.

A lány Buckyra nézett. - Na, mit szólsz?

Ő csak mosolyogva megrázta a fejét, és annyit mondott: -Ha menni kell, hát menni kell.

Az este pakolással telt, segített Natasha is, bár nem volt vele annyira könnyű.

- Nem értem, miért nem egy képzett ügynököt viszel magaddal Barnes. Jobban járnál.- Kezdte el újra. Megint. Úgy látszott Buckynak most van elege. Natasha elé állt, és a szemébe nézett.

- Angelát én képeztem, jól megvagyok vele is, köszönöm. Sőt, lehet, hogy még nálad is jobb!

Ezt lehet, hogy egy kicsit keményen adta elő, mert Natasha kiviharzott a szobából. Bár, ezután sokkal nyugisabban telt a készülődés.

Reggel Steve kivitte őket a buszhoz.

- Ne feledjétek, én majd küldöm az infókat, ha találok.- Mondta búcsúzóul. - De nagyobbrészt magatok kell, hogy boldoguljatok. Mindenképp vigyázzatok magatokra!

Pár perccel már együtt robogtak Levittown felé…