Mindent érezni, többek között a fájdalmat is, de közben nem tehetsz semmit. Pocsék dolog.
Angela is pont így volt vele. Nem tehetett semmit. Az ájulás sötétségén keresztül figyelt mindenre, Sebastianra a balján, ahogy az arcát nyalogatja, Buckyt a balján, miközben a kezét szorongatja, közben könyörög, hogy meg ne haljon...
A lány, még ha csak a képzeletében is, de elmosolyodik. Megtört a jég közte és a társa között, igazi csapatot alkothatnak majd. Együtt szembe szállhatnak a Hydrával, hívhatják Stevet is, biztosan segít majd...
Újabb hangot hall, csaholást, a matrac benyomódik mellette, valami keményen a mellkasába tapos, pont oda, ahol egy sebet sejt.
A fájdalom kirántja az ájulásból, abból a kellemes álomból, amikor csak ő maga, nem kell semmivel sem foglalkoznia. Az egész teste sajog, torkán felszalad egy nyőgés, a kellemetlen érzés következtében.
Tekintete először egy kék szempárral találkozik. Buckyéi, aki épp fölé hajol. Az elmúlt pár óra kétségbeesése, ha csak egy pillanatra is, de elvonul lélektükreiből. Nem tudta mit csináljon Angellel, félelmet érzett, maga szerint felelősségel tartozik társa iránt.
Mint barát, aggódott érte. De csak mint barát, semmi több.
Mert szíve közben, titokban, egy másik vörösért dobogott...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése