Angela hatalmas döccenést érzett álmában, mire felébredt, s azonnal Sebastian fejét pillantotta meg maga fölött. Óvatosan megsimogatta a kutya fejét azonnal érezve a fájdalmat testében. Egy pillanatra lehunyta a szemét, majd mikor kinyitotta arra eszmélt, hogy a háta alá nyúlnak. Felnézett...
Bucky volt az, óvatosan cipelve őt, ígyekezetében enyhén megfeszítve állát. Komolyan vette a dolgát, azonnal, amint beértek, egy járatot keresett, ami Szébériába visz. Már indult is volna, de a legközelebbi biztonsági őr az útját állta.
- Uram, a kutyát nem viheti! - Mutatott a mögöttük ugráló németjuhászra. Bucky letette Angelát az egyik padra.
- Bucsúzz el tőle! - Mondta a lánynak, aki szomorúan csillogó szemekkel nézett fel rá.
- Mi lessz vele, ha itt hagyjuk akkor meghal!
- Üzenek Stevenek, hogy majd jöjjön érte. Bucsúzz!
Sebastian, mintha értené miről van szó, orrát a vörös hajzuhatagba fúrta, megmaradt mancsát Angela vállára tette. Bundáján könnycseppek csorogtak végig.
- Nem lessz baj, nem lessz... - Hallotta fülében a suttogást, s adott egy utolsó, vígasztaló puszit nyelvével...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése