3.fejezet: Álomtalan éjszaka, gondolatokkal együtt...

 

A Hold simogató fénye rávetült az ágyra. Bucky nem aludt.

Néztea fényt, mely visszacsillant a bal karján, ha mozgatta. Emlékezett mindenre. Még a régi célpontokra és a vonatra is… Arra a borzasztó negyvenötös téli napra.

És még valakire. Ha becsukta a szemét egy lányt látott. Boldog, mindig azt mondja hogy csak azért mert velem lehet. És ő ezt nem értette sohasem.

Hisz félnie kellett volna, mert én akkor Bucky még a Tél Katonája volt. De nem félt.

Újra meg újra megbarátkozott vele, minden törlés után. És ez sosem zavarta.

Emlékezett rá, ahogy a nevét mondja, mesél vele, ő pedig nem tudja, kiről beszél.

Angela. Mindig Angyalnak hívta, vagy Angelnek. Ez jutott róla mindig az eszébe, ha a nevét említette. A családi nevét viszont nem mondta soha, nem tudta.

Hogy miért volt ott? Egyszer megkérdezte, azt mondák, ne törődjön vele. Csak a feladat a fontos. Semmi más.

Bucky felült, érezte hogy baj van. Tudta, Angela él még, de már nem sokáig. Ott maradt, ő hagyta ott, a szabadulás ígéretével. Úgy érzi, tartozik annyival, hogy betartja az ígéretet. Mélyen beletúrt a hajába. 
Csak Stevet vinné magával. Starkról szó sem lehet. De Amerika kapitányra bármikor számíthat mindenki, azt mondják az emberek.

Bucky vissza fekszik, szemét becsukja, s álomtalan alvásba merül.

Mánap már Steve is tudja, mint barátok, Buckyval megosztanak mindent, s pár órával a Natasha által irányított gépen állnak mind a ketten...