5.fejezet: Csak neki nyitom fel szemeimet...

Az első amit érzékelt az a világos fény volt, ami még csukott szemmel is vakító tud lenni. Kórház, jutott eszébe rögtön, amit gépek monoton pittyegése tett igazzá, jelezve: felgyorsult a légzése.

Több testrészébe is visszatért az élet, így érezte, hogy valaki a kezét fogja. Ösztönösen megszorította, hiszen tudtára akarta adni: magánál van.

Meglepett szusszanást halott, észrevette a reakciót, aztán léptek dobogását. Orvosok jöttek, pulzust mértek. Már tudták, hogy nincs mély álomba merülve. Igazából egyáltalán nem aludt.

Szemét csak annak az ismerősen tartó kéz tulajdonosának akarta kinyitni, aki még mindig az ágya mellett ült, vigyázott rá.

Angela pedig várt. Nem tarthat annyira sokáig egy rövid pulzus mérés, és mint kiderült, igaza volt. Az orvosok hada hamar elvonult, így újra csöndes lett minden.

Megmozdult, fel akart ülni, de egy hideg kéz visszanyomta. Lassan, óvatosan nyitotta ki a szemét, és újabb szusszanás adta tudtára: a mellette lévő látta a mozdulatot.

Lassan szoktatta szemét a fényhez, aztán körülnézett. Fehér szoba, fehér műszerek. Tekintete megállapodott őrzőjén.

Bucky volt az. A szemébe nézett, aztán arcán megkönnyebbülés látszott.

- Jó reggelt.- Köszöntötte.

- Szia.- Végignézett rajta. - Mi történt a lábaddal?

- Golyó, nem nagy ügy. Hé, maradj nyugton!- Visszanyomta az ágyra.

- Nem kelhetek fel?

- Nem.

- Akkor, talán ennék valamit?

- Azt lehet.

- Rendben...

- Köszönöm.

Bucky kibicegett a szobából, csodálkozott, hogy egyáltalán megy neki.

Megváltozott.

Régen óvatosnak kellett lennie, mert bármikor támadhatott. Egyszer meg is tette, de nem hibáztatja érte. Úgy volt programozva...

Mit tettek vele?

Bucky hamar visszatért egy tál gőzölgő levessel, amit Angela gyorsan bekanalazott. Nem is vette észre mennyire éhes.

Az este Bucky őrizte az álmát...










JAVÍTOTT VÁLTOZAT!

 



4.fejezet: Az ígéret betartása...

A szél erősen Bucky arcába csapott így behunyta a szemét. Zuhant, eszelősen gyorsan, kétségekkel telve, melyek súlya húzta lefelé. 

Volt egy olyan ötlete, hogy mi lenne ha nem nyitná ki az ernyőt? Akkor vége lenne mindennek, semmi kísérlet, programozás. Aztán eszébe jutott Angyal, mint egy villámcsapás, az ígérete. Úgy tudja, hogy ő halott.

Nem volt jól akkor, mikor elment. Beteg és gyenge, erőtlen testét a szél is elfújta volna. Alig bírta ott hagyni, egyedül, remények nélkül... 

Erős rántást érzett mellkasánál, kinyílt az ernyője. Bucky látta a kezét a fogantyún, holott nem utasította magát arra, hogy oda tegye. Angyalért...

Néhány szédítő másodperc után simán landolt Steve mellett.

- Ez lassú volt! – Nevetett a Kapitány, majd körbenézett. Szibéria... - Merre megyünk?

Bucky a velük szenben álló ajtóra mutatott. Vasból volt, de Steveet semmi sem állíthatta meg abban, hogy barátjának segítsen. Bent voltak. 

Ezután Bucky átvette a vezetést. Végig futottak, le a lépcsőn, be az ajtón, tovább a folyóson.

Innentől már őrzik az épületet. Szerencsére erre is volt megoldás. A neve, gránát. Mindössze annyi a nehézség, hogy senki se vegye észre, még mielőtt robban. 

Mindketten szorosan befogták a fülüket, mikor a detonáció erejétől megremegett az épület.

Megszólaltak a riasztók.
Innentől már nyílt harcot tudtak csak kezdeményezni, mindenki felfigyelt rájuk. A lámpák vörösen villogni kezdtek, ők pedig rohantak az emeletre. Ott tartják a foglyokat.

Ideje volt Buckynak elővennnie a fegyvereitt, még mielőtt jobban eldurvul a helyzet. Gyorsak akartak lenni...

...

Angela érezte a robbanást, ami megrázta az épületet. Érezte, életben volt, tudta, eljöttek érte…

Érezte, James az. Megígérte neki, hogy eljön érte, de meghalt, s most mégis... itt van... 

Bumm! Újabb robbanás.
Érzékeli, bár nem látja, de tudja, sok ember van a szobában. Nem fogják átengedni Jamest, akármennyire is szeretné. Tennie kell valamit…

...

- Nem kérdezem még egyszer! HOL. VAN. Ő?- üvöltötte Bucky szerencsétlen ember arcába. Lassú volt így elkapták Steveel, aki épp az ajtót támasztotta. Sokan hívatlanul akarnak bejönni...

- Fönt… van… - Nyögte ki a férfi, mire Bucky figyelme újra rá irányult, vasmarka nem szorított annyira.
- Folyosó vége… balra…

Ennyi elég is volt, intett Stevenek: mehetnek.

Kivágta az ajtót, kigurítva egy újabb gránátot. Egy van már csak.

A lépcső felé vette az irányt...

 

...

Angela nehezen felállt, rávetette magát a legközelebbi katonára. Az meglepetten felhördült, de rögtön le is dobta őt magáról. Esés közben fejét beverte a padlóba, s érezte, vérzik az álla.

Mielőtt újra felállhatott volna, lövést halott. A golyó áthatolt a vállán, és benne is maradt, átjárta testét a fájdalom... 

...

Bucky kiáltásra figyelt fe , csak ő lehetett az. Ezerrel száguld át szobákon és vaktában lő mindenre ami az utjába áll. Nem elég gyors...

...

Angela a földön, rázza a fájdalom, alig bírja visszatartani következő kiáltását. Valaki beléje rúg, mire  összegörnyed, öklendezni kezd.
Mégis, talpra áll, Jamesért. Ha bejön, meglehet, a halálát kell végig néznie...
 

...

Már lövéseket is hallani, egyre hangosabban, jelezve, Buckyék közelednek. Lassan már semmi sem választja el a céljától. Steve próbálja megállítani, nem mehet be csak úgy ész nélkül, de nem sikerül neki.

Bucky érzi, valami mély, megfogalmazhatatlan dolog irányítja belülről. Az akarásnál is több.

Még egy emelet, újabb kiáltás.

Az a dolog pedig, onnan belülről a harag formájában tör ki belőle, irányítja, ő meg megy utána...

...

Angela egyre jobban érzi. Még csak egy emelet James, meg csak egy...

Nem figyel, s a földre kerül, túlságosan sokadjára.

Viszont nem rúgnak belé megint. A katonák is érzik, itt valami nincs rendjén. Hallja, hogy a tárak hangosan a helyükre kattannak a különböző fegyverekben. Kiáltani akar, de nem megy.

Kivágódik az ajtó…

...

Bucky ész nélkül, pusztán a fémkezével töri be a vastag ajtót.

Ropogást hall, s egy töltény eltalálja térdét, de nincs ideje magával foglalkozni.

Szerencsére Steve a segít, pajzsával kiütve a támadókat.

Ő pedig berohan, Angyalt keresi, s hamar megtalálja, hisz a földön fekszik, valószínűleg mozogni se tud.

Bucky óvatosan az ölébe emeli, közben hallja, hogy a nevét suttogja.

Int Stevenek, aztán az utolsó gránátot nekivágja az ott lévő nagy üvegablaknak, ami egy előttük elterülő szakadékra néz.. Nekifutnak, majd egy hatalmas ugrással ellökik magunkat a biztos talajtól.

Még szerencse, hogy Natasha elkapja őket...

…

Bucky az ágy mellett ül, nézi ahogy Angyal ébredezik. A nevét suttogja, s ettől az egész lényébe nyugalom költözik. 

Nagyon régóta először…










JAVÍTOTT VÁLTOZAT! 



3.fejezet: Álomtalan éjszaka, gondolatokkal együtt...

 

A Hold simogató fénye rávetült az ágyra. Bucky nem aludt.

Néztea fényt, mely visszacsillant a bal karján, ha mozgatta. Emlékezett mindenre. Még a régi célpontokra és a vonatra is… Arra a borzasztó negyvenötös téli napra.

És még valakire. Ha becsukta a szemét egy lányt látott. Boldog, mindig azt mondja hogy csak azért mert velem lehet. És ő ezt nem értette sohasem.

Hisz félnie kellett volna, mert én akkor Bucky még a Tél Katonája volt. De nem félt.

Újra meg újra megbarátkozott vele, minden törlés után. És ez sosem zavarta.

Emlékezett rá, ahogy a nevét mondja, mesél vele, ő pedig nem tudja, kiről beszél.

Angela. Mindig Angyalnak hívta, vagy Angelnek. Ez jutott róla mindig az eszébe, ha a nevét említette. A családi nevét viszont nem mondta soha, nem tudta.

Hogy miért volt ott? Egyszer megkérdezte, azt mondák, ne törődjön vele. Csak a feladat a fontos. Semmi más.

Bucky felült, érezte hogy baj van. Tudta, Angela él még, de már nem sokáig. Ott maradt, ő hagyta ott, a szabadulás ígéretével. Úgy érzi, tartozik annyival, hogy betartja az ígéretet. Mélyen beletúrt a hajába. 
Csak Stevet vinné magával. Starkról szó sem lehet. De Amerika kapitányra bármikor számíthat mindenki, azt mondják az emberek.

Bucky vissza fekszik, szemét becsukja, s álomtalan alvásba merül.

Mánap már Steve is tudja, mint barátok, Buckyval megosztanak mindent, s pár órával a Natasha által irányított gépen állnak mind a ketten... 



2.fejezet: Visszatérő képek

 

 

Két hónappal később

 

 

A lakásban teljes csönd honolt, csak a hűtő ajtaja kattant, s csörömpölt egy kicsit, mikor kinyitották.

Steve a nappaliban ült, kezében laptop és kávé, felkata a fejét a konyhából jövö hangra.

- Bucky, ugye nem a dobozból iszod a tejet? - Szólt ki a nappaliból.

- Öh, nem?- A válasz furcs volt, mintha egy kartonba bszélnénk.

Bucky megint dobozból itta a tejet, mint úgy általában, ha lusta volt elővenni egy poharat.

- Bucky…

- Igenis értettem!

Steve már két hónapja élt együtt Buckyval, és a kezdeti nehézségek ellenére megtanultak egymással élni. Steve megtanulta hogy barátja nem a régi, a Hydra azt elvette tőle, Bucky pedig megtanult bízni Steveben, noha prograpozott érzései feltörésekor ezt rossz dolognak érezte.

Annak ellenére, hogy a S.H.I.E.L.D. ellenezte a Tél Katona maradását, Kapitányuk miatt kivételt tettek, így Natasha feladata volt a lakás látogatás, minden hétfőn.
Buckyval egészen jól megvoltak, elfeledve azt a kort, mikor szívesen megfolytották volna egymást, vagy hasonlók. 

- Bucky – szólt újra Steve, és megnyitott egy üzenetet a számítógépen, majd olvasni kezdte azt.

- Hm?

Bucky a nappaliba csoszogott és lehuppant a kanapéra. Természetesen az elmaradhatatlan tejes dobozzal együtt, pohár nélkül.

- Mi az? 

- Buck- kezdte Steve, s szája mosolyra görbült. - Meg tudunk gyógyítani!

- Gyógyítani?

- Emlékezni fogsz, mindenre!

Bucky szeme elkerekedett, kétely tkröződött vissza benne és zavar. Akarja ő ezt?

Nem.

Egyáltalán nem akarta, végig kellene néznie annak a csmó embernek a halálát, akiket megölt. Emlékezni fog a szétszakított családokra, a romb döntött birodalmakra, minden rosszra, amit ő tett. És még valakire. De kire...

Steve látta barátja arcára kiülő érzéseket.

- Muszáj lessz...- Sóhajtotta.

- De miért?

- A S.H.I.E.L.D. óvatos, de kihasználja amie van. Az emlékeid hasznosak lehetnek, de ha nem szedik elő őket, nem érnek sokat. Hihetik azt, hogy rejtegetsz valamit. Veszélyesnek is mondhatnak...

- Nem...

- El is jöhetnek érted!

Bucky végig gondolta magában a dolgokat, mindent számításba véve, majd Stevere nézett.

- Miattad...

- Rendben, barátom, menjünk.

Taxit hívtak, ami bő húsz percig vitte őket, s egy széles utca végén megállva, már kérte is a pénzt.

Steve és Bucky hatalmas torony előtt álltak, ami keményen szikrázott a napsütésben, sok ablaka miatt. Tetején felirat: AVANGERS, mellette meg kis leszálló pálya helikoptereknek, vagy kisebb gépeknek.

Steve belépett az autómatikusan nyíló ajtón, s elindult egy hosszú folyósósn.

Bucky követte, halotta ahogyan bezárul mögötte az egyetlen menekülési útvonal, amit látott, ezért ösztönei súgására megtorpant. Körbe pillantott. Szíve dörömbölni kezdett, pulzusa megemelkedett, arcán így kemény maszkot képzett, hogy félelmét ne mutassa.

Visszafordult az ajtó felé, acél kezével megfogva feszegetni kezdte azt. Nem nyílt ki, még csak meg sem mozdult.

Buckyhoz hátulról hozzáértek, ő pedig reflexből csapott hátra. 

Steve volt az. Kitért a lendűlő ököl elől, hárítva azt, majd megpróbálta barátját vissza fordítani a folyósó irányába, de az nem engedett.

Ellenkezett, védekezett. Arcán veríték cseppek folytak le, haja a szemébe lógott.

Valami felül kerekedett benne, valami veszélyes.

Bucky mintha kívülről figyelte volna az egészet, irányította a program, ami az agyába volt ékelődve, úgy, hogy soha ne szabaduljon tőle. 

Emberek rohantak a folyosó végéből, egyenesen a bejárathoz, állig fegyverkezve. A Kapitányt elrángatták, s körbevették a Tél Katonáját, mert ő abban a pillanatban csak az volt, nem a pár perccel ezelőtti énje, aki Buckynak nevezi magát.

A katonák vártak, parancsra, kábító tölteteket helyezve a pistolyaikba.

Lőttek...

Bucky fehér, steril szobában ébredt, kezeit lekötözve találta. Halotta a gépek zümmögését, pittyegését, de mégis, amire először elfigyelt, az az a személy volt, aki teljesen belehajolt az arcába.

- Rendben Hamupipőke felébredt.- Dünnyögte, közben egy lámpával a szemembe világított, nem érdekelve, milyen érzés ez a másiknak, s elmosolyodott.

- Hogy aludtál?- Kérdezte, de aztán inkább megrázta a fejét. -Vár inkább ne válaszolj! Tony Stark vagyok.- Mutatkozott be, kezével cinikusan megemelve egy képzelt kalapot.

- Steve volt olyan kedves, hogy ideráncigált téged – folytatta Stark. - És most el tudunk rajtad végezni egy kísérletet. Amiben eddig szundikáltál az egy gép, ami elméd feltérképezésével, emlékeket hoz vissza. Én és jó barátom, Banner professzor fejlesztettük ki, aki most ott áll kint annak az ablaknak a másik oldalán. Tudod, Banner az a fickó aki zöld szörnyként rohangál New Yorkban, s szét zúz mindent.

Összecsapta a tenyerét.

- Igazából ennyi, szóval kezdhetjük!

Kiviharzott a szobából, közben kezébe kapva egy kis táblagépet, amin gyorsan le csekkolta az adatokat.

Buckyt legyőzte a stressz, mellkasa szabálytalanul hullámzani kezdett, kezei ökölbe szorultak. Szemie hiába keresték a menekülés lehetőségét, nem találták.

A fájdalom keményen rohant végig rajta, üvöltésre késztetve. Képek jelentek meg előtte, őrült sebességel váltakozva, s ennyiből megtudva, Stark sikerrel járt...

 

 

 

 

JAVÍTOTT VÁLTOZAT!

1.fejezet: Váratlan látogató

 

 

 

Csikordul a kilincs, kattan a zár. Steve megfordul és a pajzsért nyúlt, az ajtó felé pillantva. Mióta Furyt a házában lőtték meg, nem olyan biztos látogatóiban, mint azelőtt.

Lassan behátrált a könyvespolc mögé és kinézett két könyv között. Az ajtónyilásban nem az állt, akire számított volna.

A küszöbön Bucky toporgott, nagykabátban és basebball sapkában. Benézett, majd kopogtatott még egyszer az ajtó kereten. Semmi. Már épp megfordulna, s elmenne mikor Steve utána kiált.

-Buck! Várj!

Bucky megfordult, tekintetét visszafordítva a lakás irányába, már látja, hogy Steve az ajtóban áll.

- Voltam a múzeumban- mondta, nehezen jöttek a szavak. - Képeket láttam, és megtudtam mi történt. Akkor, rég. De, már nincs hova mennem, ezért gondoltam, hogy hozzád jövök. Azt mondják barátok vagyunk. Voltunk.

Bucky látta,hogy Steve habozik, de a férfi végül finoman letette a pajzsot és odament hozzá. Ő a szemébe nézett, abba a kék tekintetbe, amiben csak egy helyütt volt zöld. Arra számított, hogy elküldik, nem maradhat, de végül Steve odalépett hozzá, s barátias, örömteli ölelésben részesítette. Bucky visszaölelt, egy mély érzés nyomán, ami génjeibe kódolva jelentkezett, és lelkébe sok idő után nyugalom költözött. Biztonságban érezte magát, maga Amerika Kapitány vigyázott rá.

Seve egy kis idő után kibújt a szoros ölelésből, és kérdezett:

- Buck... Vissza jöttél?

Bucky tekintete félresiklott.

- Amint látod...

- Nem keresnek? Azt hittem vissza mentél a Hydrához.

- Nem, azt hiszik halott vagyok.

Steve összeráncolta a homlokát.

- Csak rá ne jöjjenek hogy mégsem.- Morogta, majd szélesre tárta az ajtót, hogy barátja bebujhasson, felettesei lehetséges tiltásának ellenére.

Bucky körbe pillantott, de a következő pillanatban megint barátja kérdésére figyelt.

- Honnan tudtad hogy hol lakom?

A férfi átböngészte kusza emlékeit, aztán válaszolt.

- Itt voltam megölni azt az embert... a célpontot... Furyt. Megjegyeztem a címet.
Stevet meglepte, hogy pont erre emlékszik, de talán igaz, hisz ő is volt a célpontja, kaphatott aktát, amiben mindent megtalált, ami csak kellhet a felkutatásához...

Mire újra felnéz, látja, hogy Bucky csak néz rá, kicsit feszeng furcsa helyzetében, ott a lakás közepén állva.

- Öhm, ülj le nyugodtan. - Kínálja, mire barátja helyet foglal a kanapén, s levett sapkájának rojtjait kezdi piszkálgatni.

Olyan hihetetlen, ahogy ott ül, mintha csak negyvenötben lennének, mert bal keze nem látszik, s ettől teljesen normálisnak néz ki. Nem az a gyilkos, akire abből az ötven évből emlékeznek az emberek, aki elvette tőlük a szeretteiket, nem, ő most csak egy segítségért kiáltó... Most nem ő vette el valakinek a mindenét, hanem tőle vették el azt ami a legfontosabb.

Ami pedig a legfontosabb, a mindenünk, azok az emlékeink.

 

Éjszakára Steve pizsamát, és egy kis szobát adott társának, aki ezt szavak nélkül, egyszerűen a tekintetével köszönte meg. Nem tudott mit mondani. De ez is elég volt, hiszen egy barát támogató jelenléte többet ér a szavaknál.

Az éjszaka kínzó mínuszai beszöknek a nyirkos, kietlen cellába, melybe alig jut be a hold fénye. Épp vallatás folyik, kegyetlen eszközökkel megtoldva, minden mondat vagy tény kicsikarása érdekében.

A lány didereg, egyszerre van melege és fázik, lázas, vörös haja az izzadságtól az arcára tapad, szeme vörös, sok ideje nem aludt már. De ez nem érdekel senkit, csak a válaszok, azok kellenek. Helyettük azonban egy nevet kapnak, segítségért való kiáltást.
- Bucky... Bucky

Mindenki tudja kié a név, kihez tartozik, egy halottal azonosítják, tudják, hisz ők ölték meg.

De tévednek...





JAVÍTOTT VÁLTOZAT!